Ormánság Egészségközpont –
Kistérségi járóbeteg-szakellátó központ

 

A pályázati támogatásból megvalósult új sellyei járóbeteg-szakellátó központ immár teljes kapacitással működik az autóbusz-pályaudvar szomszédságában lévő impozáns épületben, amelyben kétszáz óra szakorvosi és kilencven óra nem szakorvosi rendelési időben látják el a betegeket. Az új intézmény tizenötezer fő egészségügyi ellátását képes megoldani magas színvonalon, összesen harminchét környező településről érkeznek ide a betegek.

Az egészségközpont szolgáltatásai nem csak beutalóval vehetők igénybe, hanem vállalnak például menedzserszűrést, illetve térítéses szakellátást is. Nőgyógyászati szűrés korábban is működött a városban, azonban most már tüdőszűrésre és csecsemők, újszülöttek ortopédiai ultrahangos szűrésére is lehetőség van. A bőrgyógyászatunkon pedig a régió – országos szinten is – egyik legkorszerűbb fényterápiás készüléke működik, amely például a pikkelysömörös betegek ellátásában jelent óriási segítséget, mert a kezelésekkel tünetmentessé tehetők a páciensek. Gyógyszertár és gyógyászati segédeszközbolt is helyet kapott az új létesítményben.

Az épület tervezésénél a működtetési költségek minimalizálására törekedtek, az építésnél, illetve az alkalmazott műszaki megoldások kialakításánál a legkorszerűbb technológiákat alkalmazták. Az épület hőellátását a talajhő energiáját hasznosító geotermikus hőszivattyúval oldják meg, radiátorok helyett pedig a falfűtési rendszert választották, ötödére csökkentve a fűtés és a hűtés költségeit. A használati meleg víz előállítása szintén megújuló energia felhasználásával történik.

 

Kapcsolat


7960 Sellye, Bodonyi Nándor u. 1/A
Telefon:+36/73/580-044
Fax:+36/73/580-044/201
E-mail: ormansageu@gmail.com
Web: www.ormansag-egeszsegkozpont.hu
 

Arany Sas Gyógyszertár


Ügyeletes, készenléti patika:

7960 Sellye, Bodonyi Nándor u. 1/A
ügyeletes, készenléti patika
Tel.: +36/73/480-146
Fax.: +36/73/480-146